Ultet1Az ültetvényszerű fatermesztés és a hozzá kapcsolódó gazdálkodási formák elválaszthatatlanok a természeti erőforrások okszerű és tartalmas fenntartásától, kihasználásától, valamint a gazdaságtalan mezőgazdasági földterületek erdősítéssel, illetve különböző célú faültetvények létesítésével történő hasznosításának kérdéskörétől. Mindezen célok eredményes megvalósításának egyik legkézenfekvőbb, több százezer hektárt érintő módja ezen fatermesztési mód kínálta lehetőségek szakszerű, az ökológiai, a termesztéstechnológiai, valamint az ökonómiai szempontokat egyaránt figyelembe vevő kiaknázása. Az ebben a gazdálkodási módban számba jöhető két legfontosabb fafaj, illetve fafajcsoport (akác és a nyárfélék) területaránya az összes faállománnyal borított terület mintegy 34 %-át (600 ezer hektár) teszi ki. Jelentőségük az elkövetkező évtizedek erdőtelepítési programjában tovább növekszik majd. Ebből következően, a megközelítőleg 720 ezer hektár, korábban mezőgazdasági növénytermesztéssel érintett földterület erdőtelepítéssel történő hasznosítása során az említett fafajok részaránya a 35-40%-Ultet2ot is megközelítheti. A potenciális erdőtelepítési lehetőség realizálásával hazánk erdősültsége elérheti a 23-24%-ot. Az ültevényszerű fatermesztés, egyben a kapcsolódó K+F szakterület legfontosabb ismérvei négy pontban foglalhatók össze. Az első, hogy előre meghatározott erdei célválaszték(ok), elsődleges (erdei) fatermékek előállítása történik nagy mennyiségben és azonos minőségben. A második a rendszerszemléletűség, ami nagyobbrészt belterjes termesztéstechnológiát feltételez, melyben minden munkaművelet előre tervezhető. A harmadik a természetszerű erdőkhöz képest lényegesen rövidebb termesztési időtartam a sajátos Ultet3termesztési elemeknek köszönhetően (gyorsan növő fafajok, fajták, mesterséges erdősítési technológiák stb.), s végül a negyedik, hogy a termesztés gazdasági célja a minél nagyobb tiszta jövedelem előállítása minél rövidebb idő alatt. Külön kell szólni, tekintettel jövőbeni fokozódó jelentőségükre, az energetikai faültetvényekről, amelyek elsődleges rendeltetése az egységnyi területre eső minél nagyobb mennyiségű dendromassza (biomassza) előállítása. E célnak csak a jó termőképességű földterületek felelnek meg, ahol viszont valós alternatíva a minőségi fatermesztés is. Itt minden esetben a tulajdonosi érdekeknek van és lesz meghatározó szerepe a termesztési mód, illetve technológia megválasztása során. 

 

Kutatási témalapok