Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 67 esztendős korában váratlanul elhunyt egykori kollégánk, Berényi Gyula. Az Erdészeti Tudományos Intézet valamennyi kollégája búcsúzik tőle.

Vonal drapp

2015. július 15.

Vonal drapp

 

Berényi Gyula (1948. június 22 – 2015. július 9.)

 

1966. augusztus 20-án került az Erdészeti Tudományos Intézetbe, ahol kutatási segéderőként kezdte meg pályafutását. Már 1967-ben szorgalmas munkája elismeréseként „Kiváló Dolgozó” oklevelet kapott. 1968. január 1-től a Budakeszi Kirendeltség Erdővédelmi és Vadgazdasági Osztályán műszaki ügyintéző. 1970-ben a szegedi Erdészeti Technikumban erdésztechnikus képzettséget szerzett és Orosz nyelvből is középfokú állami nyelvvizsgát tett. 1971-től tagja volt az Országos Erdészeti Egyesületnek. Átszervezések következtében az Erdővédelmi, majd az Erdősítési Osztályra került. Szakmai tevékenységéért többször (1974 és 1976) részesült „Kiváló Dolgozó” kitüntetésben. 1982. december 1-én személyzeti vezetővé nevezték ki. 1986-ban 20 éves munkásságát „Kiváló Munkáért” miniszteri kitüntetéssel ismerték el. 1996. március 1-én az Igazgatási Osztály vezetője lett. 1997-ben áthelyezték a Munkaügyi Minisztériumba, innen 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemre került, ahol a Titkársági és Igazgatási Osztály vezetője volt. Időközben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen okleveles humánszervező diplomát szerzett. 2002-ben tért vissza az ERTI-be, és 2010. július 30-án titkárságvezetői posztról vonult nyugdíjba. Pályája során megkapta az Alföldi Erdőkért- és a Vadas Jenő Emlékérmet is.

1966-1982 között Pagony Hubert és Lengyel György tudományos osztályvezetők irányítása mellett a következő szakmai feladatokban vett részt:

  • Vadkárelhárító kézi szerszám kialakítása és a gyakorlatba történő bevezetése.
  • Thermomechanikus aeroszolos erdővédelmi eljárás alkalmazási lehetőségének feltárása, üzemi méretű kísérletek szervezése, szakirányítása.
  • A fenyőerdők egészségi állapotának országos felmérése.
  • Az Evetria buoliana, Lophodermium pinastri és a Fomes annosus elleni védekezések kidolgozása, kísérletek szervezése, helyszíni munkák irányítása.
  • A magyarországi légi erdővédelmi eljárás létrehozása (kísérletek megszervezése, kiértékelése, légügyi engedélyek beszerzése, permetezések közvetlen irányítása).
  • Erdősítéstechnológiai kísérletek szervezése, helyszíni előkészítése, szakirányítása öt erdőgazdaság területén.
  • Új vágástakarító eljárások eszközeinek kialakítása (lengőkaros vágástakarító, ágzúzó henger), illetve üzemi kísérletek beállítása, a helyszíni munkák közvetlen szervezése és irányítása.
  • Új típusú, gomolyos csemetenevelés technológiájának kidolgozása, a kísérletek önálló szervezése és bonyolítása.
  • A kisalföldi EFAG területén 1981-ben rendezett OEE Vándorgyűlés erdősítési szakmai programjának szervezése és irányítása.
  • Ugyanilyen feladatok ellátása az 1980. évi Parasznyai Erdőművelési Nap és az 1981. évi bátyai termelőszövetkezeti erdőművelési terepi bemutató keretében.

1982-1997 között látta el az ERTI személyzeti, személyügyi vezetői, igazgatási osztályvezetői (magában foglalta a személyügyi teendőket is) feladatait. Segítette a fiatal dolgozók beilleszkedését, a kutatómunka zavartalan továbbhaladását. 2002-től 2009-ig titkárságvezetőként dolgozott, így közvetlen ráhatással volt az intézet vezetésével kapcsolatos feladatokra is.

Ezen igazgatási munkakörök feladatainak ellátása mellett más szakmai feladatokat is végzett:

  • Országos vadkárfelmérés keretében a Mátra, Nyugat-Bükk, valamint a Kiskunság északi részén adatfelvételezés, adatfeldolgozás, kiértékelés.
  • Önálló feladatként a FEFAG megbízásából akác törzsfák kijelölése és felvételezése.
  • 1989-ben elgondolása alapján indították be a közönséges dió erdészeti hasznosításával kapcsolatos kutatásokat. Az egész országra kiterjedő kutatásokhoz pályázati úton elnyerték az OTKA Iroda és az OMFB négy, illetve három éves támogatását. E munka keretében széles körű nemzetközi tapasztalatra tettek szert. Kölcsönös kutatócserére került sor Olaszország, Franciaország, Németország, Ausztria, Bulgári, Ukrajna és Moldávia kutatóival. A német kollégáknak sikeres magyarországi és bulgáriai tanulmányutat szerveztek. A közönséges dió kutatásának lezárásaként kézikönyvet jelentettek meg Diófából erdőt címmel, amellyel párhuzamosan 30 perces oktatófilmet készítettek az MTV 1 Gazdaképző műsorához.
  • Mindezek mellett 12 szakcikkben volt társszerző.
  • Elősegítette az intézeten belüli nyelvoktatás és számítógépes tanfolyamok beindítását.

Az emberekkel való kapcsolata közvetlen és baráti volt, problémáikkal mindig bizalommal fordulhattak hozzá. Szívesen vállalkozott orosz tolmácsolásra. Rendszeres kapcsolatot ápolt a tudományos és társadalmi élet, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel.

 

Kedves Gyula!

Köszönjük nagylelkű, mindig segíteni akaró barátságodat. Emléked megőrizzük.

Üdv az erdésznek!

Ég áldjon!