Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 96. évében elhunyt egykori kollégánk, Tóth Béla. Az Erdészeti Tudományos Intézet valamennyi kollégája búcsúzik tőle.

Vonal drapp

2016. augusztus 25.

Vonal drapp

Dr. Tóth Béla egyike volt a magyar erdőgazdálkodás legismertebb és legelismertebb szaktekintélyeinek.

1921. április 11-én Öcsödön született. Édesapja, Tóth Sándor fakereskedő és földműves, édesanyja, Zúbor Mária háztartásbeli volt. Középiskolai tanulmányait Szarvason végezte 1931-1939 között. Okleveles erdőmérnöki diplomát pedig a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán szerzett 1943-ban.

Felesége, Szabó Gabriella, aki korábban a Felsőtiszai Állami Erdő- és Fafeldogozó Gazdaságnál laboránsként dolgozott, 1994-ben hunyt el. Két gyermekük közül Béla (szül.: 1956) agrármérnök, Márta (szül.: 1957) pedig vegyésztechnikus lett.

 

Munkássága:

  • 1943-1944: a Besztercei Erdőigazgatóságnál erdőrendezőségi beosztott
  •         1944: a Zalaegerszegi Erdőfelügyelőségen erdőfelügyelőségi beosztott
  • 1944-1945: katonai szolgálatát töltötte
  • 1946-1949: a Szegedi Erdőigazgatóság Szeghalmi Erdőgondnokságánál erdőgondnok
  • 1949-1950: a Debreceni Erdőigazgatóság N. V. Szolnoki Erdőgondnokságánál erdőgondnok
  • 1950-1953: a Szolnoki Erdőgazdaságnál műszaki előadó, majd főmérnök

Üzemi gyakorlati éveinek legfontosabb szakmai eredményei az állami erdőkben a színvonalas erdőgazdálkodás alapjainak és kereteinek megteremtése, új erdők telepítése volt.

 

  • Az Erdészeti Tudományos Intézetben 1953-tól kezdve dolgozott.

Első feladata az 1924. óta fennálló, de működésében 1944. óta szünetelő püspökladányi Erdészeti Szikkísérleti Állomás újjászervezése, majd vezetése volt. 1963-ban mezőgazdasági (erdészeti) kandidátusi tudományos fokozatot szerzett, ezt követően tudományos főmunkatárssá lépett elő.

Első önálló kutatási témája az öntözőrendszerek fásítási kérdéseit vizsgálta. Később a hazai kötött és szikes talajú síkvidéki tájak erdészeti termőhelyi kutatásait folytatta. Részt vett a hazai termőhelytipológiai alapok kidolgozásában, több erdőgazdasági tájról monográfiaszerű feldolgozást készített. Részt vett a hazai erdészeti termőhelyfeltárási és termőhelytérképezési irányelvek kidolgozásában. Kidolgozta az alföldi kötött és szikes talajú erdőgazdasági tájakra a nyárfatermesztési lehetőségeket és termesztési módokat. Tudományos kutató munkája a tiszántúli nyártermesztés telepítési lehetőségeinek szélesítése, a szikes talajokkal kapcsolatos kérdések megoldása, az agrotechnikai módszerek korszerűsítése, gépek széleskörű alkalmazása útján. Komoly kutatási eredményt jelentett a rövid vágásfordulóban kezelt nyárak erdőművelési lehetőségeinek felismerése a Tiszántúl kötött talajú termőhelyein. A szikesek erdősítésének problematikája és a kötött talajú termőhelyek nyárfatermesztés fejlesztésének kutatása egész pályáján átível. A püspökladányi kísérleti bázison kialakította a Tiszántúli Kísérleti Állomást, mely az ottani erdőgazdálkodásban irányító szerepet töltött be. A nyártermesztés fejlesztése során egyedülálló nyár fajta-összehasonlító és nyárnevelési kísérleti bázist alakított ki, amely a nyárfakutatók közt vezető szerepet töltött be. Az általa irányított kutatók kollektívája végezte a legtöbb nyártelepítés előtti termőhelyértékelést, amivel biztosították a nyár számára alkalmatlan termőhelyek művelésből való elhagyását. Az eredetileg szikkísérleti profilú kutatóhelyet a teljes Tiszántúlt átfogó táji kutatóbázissá fejlesztette tovább. A nyírségi akácgazdálkodást bevonta az állomás kutatási körébe és megindította termesztési rendszer jellegű kutatását. Javaslatot adott méhlegelők javítására alkalmas fás növények termesztésére. Irányelveket dolgozott ki a gyakorlati méhlegelő-fejlesztésre. Megadta az erdő szerepének vizsgálati és értékelési módszerét a többcélú területhasznosításban. Rendszeres és kiterjedt szaktanácsadási munkát végzett a termőhelyek erdősítési értékelése, a területhasznosítás racionalizálása erdősítéssel, a fafajmegválasztás és a nyárfatermesztés technológiája témakörökben. Nyárfakutatási tevékenysége kiegészült a fűztermesztés fejlesztésével is. Mindezek eredményeképpen az Erdészeti Tudományos Intézetben a legnagyobb területű, összesen több mint 300 ha-t meghaladó nyár és fűz klón- és termesztési kísérletet hozott létre. A nevéhez kötődik a mintegy 350 klónnal létrehozott 800 ha nyár klónkísérlet, közreműködés a magyar nyár fajta-választék kialakításában, a ’Puszta’-szil szelektálása és fajtaként való állami elismertetése.

Kollégái igen alapos, műszakilag pallérozott tudású, nagyszerű gyakorlati érzékkel rendelkező kutatónak tartották. A vezetése alatt dolgozó kísérleti állomás és az üzem közötti kapcsolat a gyakorlat és az elmélet teljes, követésre érdemes mintájaként szolgált. A közösséggel szembeni magatartása is példaértékű volt, tanulmányi bejárásokon magyarázta hol népszerű, hol elmélyülten szakmai alapon a szikfásítás elért vagy elérendő feladatait.

1960-tól kezdve folyamatosan részt vett a Püspökladányi Arborétum létrehozásában és fejlesztésében.

Kutatási eredményeit számos összefoglaló jelentésben, magyar és külföldi szaklapban, valamint szakközönség előtt tartott előadások formájában adta közre. Szintetizáló műve, a Szikesek fásítása (Akadémiai Kiadó, 1972) 1976-ban nívódíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémia Kiadói Bizottságától.

Három középfokú nyelvvizsgát tett az ELTE-n: német (1965), francia (1968), és orosz (1970) nyelvből. Nyelvtudását széleskörű külföldi kapcsolatokban kamatoztatta. Külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalatait hazai viszonyokra ültette át.

Mint állomásvezető tagja volt az Intézeti Tanácsnak, ebben a minőségében hasznos, előremutató segítséget nyújtott az Intézet vezetőségének. Mint kísérleti állomásvezető nem pusztán irányította az egyik legrégebbi állomás munkáját, de szinte együtt is élt vele a farkasszigeti telepen. A fiatal kutatókat eredményesen vezette be a kutatás gyakorlatába. Munkatársaihoz való viszonya többek szerint kifogástalan volt. Erőskezű, de igazságos vezetőként számoltak be róla.

1982-ben tudományos tanácsadóként vonult nyugdíjba, de megszakítás nélkül dolgozott tovább eseti megbízási szerződéses viszonyban. 1993-1994 megbízott állomásigazgatóként egy rövid ideig ismét irányíthatta a Püspökladányi Kísérleti Állomás szakmai munkáját. Aktívan részt vett az intézet nemesítési, valamint szikfásítással és erdőtelepítéssel kapcsolatos kutatásaiban. Az általa vezetett kutató-team munkájának eredményeként 6 nyár fajta állami elismerésre történő benyújtása valósult meg. Szerepe volt a nemesített fajták gyakorlati elterjesztésének, korszerű telepítési és kezelési technológiáik kidolgozásának.

 

Munkásságát az alábbi kitüntetésekkel ismerték el:

  • 1962. Erdészet Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetés
  • 1970. Miniszteri dicséret
  • 1974. Erdészet Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetés
  • 1977. Bedő Albert díj
  • 1982. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés
  • 1986-tól az Erdészeti és Faipari Egyetem címzetes egyetemi tanára
  • 1996. Pro Silva Hungariae díj
  • 2011. Életfa Emlékplakett Arany fokozata
  • 2012. MTA DAB Plakett díj

 

Tagságai:

  • 1942-től Országos Erdészeti Egyesület
  • 1946-tól Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete
  • 1992-tól európai fekete nyár génmegőrzési irányító nemzetközi bizottság
  • Nemzetközi Nyárfa Bizottság végrehajtó Bizottsága
  • Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottsága
  • Alföldi-program Mezőgazdasági Tudományos Bizottsága
  • MTA Debreceni Területi Bizottság Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága – elnök
  • 1996-ban részt vett a Nemzetközi Nyárfabizottság (IPC) XX. ülésének szervezésében, az IPC tiszteletbeli örökös elnökének választották.